Felnőtt színező - Faber-Castell kastély

A Faber-Castell család története

A világhálón böngészve találtam rá egy érdekes cikksorozatra, a Faber-Castell család történetére. Ki ne fogott már volna a kezébe manapság Faber-Castell ceruzát? Akkor hát érdemes elolvasni – némiképp rövidített formában – a történetüket, hogy virágzott fel nyolc generáción keresztül a színes ceruzákat gyártó kis manufaktúra?

Aki Nürnberg közelében jár, feltétlenül keresse fel a Stein-i Faber-Castell kastélyt. A grófi család 1938-ban, a második világháború kitörése után elhagyta a kastélyt, ami a  mai napig üresen áll. Jelenleg a kastélyban múzeum üzemel, ami havonta egyszer látogatható.  A melléképületekben irodák vannak, shop működik. Kedvenc filmforgatási helyszín. Ugyan nem itt él a család, mégis a fontos eseményeket itt tartják, ebben a festői környezetben.

Na de térjünk vissza, hogy kezdődött minden el.

A történet 1761-ben, Kaspar Faber szorgalmas asztalos mesterrel kezdődik. Stein egy kicsi városka Nürnberg mellett, ahova egyre több kézműves mester telepedik le. Ide vetődik Faber Kaspar (1730-1784), egy steini ceruzakészítő műhelyébe. Vele indul az 1. generáció. Ő mint egyszerű kétkezi munkás alapozza meg a család hírnevét. Asztalosként érkezik, aki megtanulja minden csínját-bínját a ceruza készítésnek. Olyannyira, hogy szabadidejét is ennek áldozza, egyedi darabokat készít saját költségén. Ezeket a termékeket felesége adja el a nürnbergi piacon. Ceruzáinak nagy sikere lesz, így belevág egy saját műhely megalapításába.

A 2. generáció – Kaspar halála után fia, Anton Wilhelm Faber (1758-1819) veszi át az üzem vezetését. Megveszi a Stein-i határon található területet egy műhellyel, ahol igen jól működő manufaktúrát hoz létre. Ez a terület a mai napig az A.W. Faber-Castell cég központja (A.W. = Anton Wilhelm).

A 3. generáció Anton fiával folytatódik. Anton Faber még életében átadja fiának Georg Leonhard Fabernek (1788 – 1839) a cég vezetését. A fiú mindent megtesz, ám a gazdaságilag nehéz időkben ő sem tud csodát tenni, a vállalkozás visszaesik. Az üzemben még mindig a hagyományos módon történik a ceruzák gyártása, míg Franciaországban már új szelek fújnak. 1790-ben, Nicolas Jacques Conte francia kutató kifejlesztett egy új gyártási eljárást, amit le is védetett. Az új technológiával készült ceruzákkal jobban és szebben lehet írni. Conte megfigyelte, hogy a grafithoz kevert agyag jó irányba változtatja az anyag tulajdonságait, ami abban az időben – amikor a grafit igen drága volt – igen életképes ötletnek tűnt. Valójában az ő fejlesztése eredményeképpen jelentek meg a piacon a különböző keményságű ceruzák. Georg Leonhard Faber felismerte, hogy nem tud versenyben maradni a konkurenciával, ha nem kezd ő is fejlesztésekbe, ezért fiait Lothart und Johannt külföldre küldte tapasztalatokat szerezni. Ez remek üzleti döntés volt, hiszen Lotharnak valóban korszakalkotó ötletei születtek londoni és párizsi tartózkodásai során. Az ott látottak és tapasztaltak alapján sikerül a steini céget világmárkává emelni.

A 4. generáció Freiherr Lothar von Faber (1817-1896) nevéhez köthető. Lothar fiatalon, 19 évesen került Párizsba, ahol 3 évet töltött, majd Londonban további fél évet. Amikor visszatér Nürnbergbe, meghal édesapja. Ő ekkor még csak 22 éves lehetett. Átveszi a gyárat, ami nem sok jóval kecsegtet, hiszen a tönk szélén áll. Ám Lothar kivételesen erős akaratú, eszes, tele van ötletekkel és elhatározással. Fiatal kora ellenére az a célja hogy világvezető legyen. Ehhez óriási befektetésekbe kezd, gőzgépeket vásárol. Dolgozói munkafeltételeit jelentősen javítja, egy sor népszerű intézkedést hoz, mint szabályozza a munkaórákat, bevezeti a pihenőidőket, szüneteket, és megtiltja a gyerekmunkát. Tisztálkodási lehetőségeket teremt, nagy és levegős csarnokokat építtet. A jobb lehetőségekkel próbálja motiválni a dolgozókat. Úgy gondolja, hogy az elégedett munkás jobban fog dolgozni. Megkülönböztet női és férfi munkát. Míg a gépekkel, nehéz fizikai munkát csak a férfiak végezhetnek, addig a termékek polírozása, csomagolása a nők feladata. Mai szóhasználattal élve, Lothar képben volt a marketinggel is, hiszen rájött, hogy a termékeit propagálni kell, minden egyes ceruzára ráírta a  „A. W. Faber“ nevet. Kirendeltségeket hozott létre New Yorkban, Párizsban, Londonban, Berlinben, Bécsben. Szent Péterváron. Már 1200 alkalmazottja van. Tisztában van vele, hogy csak a minőségi termékekkel lehet versenyképes. Ceruzáit luxuskivitelben gyártja. A hamisítások elkerülése végett ötletét védjegy oltalom alá helyezi.

Az üzlet nagyon beindult, ennek köszönheti első grafitbányáját is. Ugyan aranyat keresett, de grafitot talált. Isnertsége, és kapcsolatai alapján 1856-ban egyedi szerződést írt alá a Sajan-hegység lábánál fekvőgrafitbánya kitermelésének jogáról. Ezzel megőrísette piacvezető szerepét. Lother nem érte be ennyivel, termékei palettájának növelését tűzte ki célul. További üzleteket köt, később egy palabányát nyit, ahol sok embernek ad munkát. Szociális érzékenysége nem hagy alább. Az ő nevéhez fűzödik az első üzemi betegbiztosító, a munkás-takarékpénztár, és egy nyugdíjpénztár. Olyan egyletet hoz létre, ahol munkásai kedvezőbben juthatnak élelmiszerhez. Óvodát alapít, támogatja az iskolákat és könyvtárat létesít. Házakat épít, amibe dolgozói költözhetnek. Ha ma elindulna a “fentarthatósági” címért, nagy valószínűséggel, jobb helyezést érne el, mint sok mai vállalkozás. Idő közben kitört az amerikai polgárháború, ahol egyre nehezebbé vált az áruk szabad kereskedelme. A Faber család, úgy maradt fenn az amerikai piacon, hogy saját gyárat építettek 1861-ben Brooklynban. Ennek a vezetését Eberhard Faber, Lothar testvére látta el.
De kanyarodjunk vissza Steinbe, ahol Lothar tovább szervezi a vállalkozást. Lothar kivételes üzletember volt. Igazi zseni. Ötleteivel, remek meglátásaival, a munkásait támogató lépésivel, méltán lett példakép. Kimagasló gazdasági ereményeiért 1862-ben számos kitüntetést és érdemrendet kap. Ekkor kapja meg aII. Maximilian bajor kiránytól a „Freiherr“ nemesi címet is. 1867-ben pedig lovagi becsületrendet kap magától Napóleontól.
Lothar fontosnak tartotta, hogyan néznek ki a termékei, hogyan vannak csomagolva, milyenek az árusítóhelyek és a kirakatok. A legapróbb részletet is ő maga tervezte meg, a legnagyobb gondossággal. Ezt támasztja alá az itt látható prezentációs dobozka 1880-ból.

Az 5. generációt Lothar egyetlen fia, Wilhelm képviseli.  –  Freiherr Wilhelm von Faber (1851 – 1893). Wilhelm közgazdaságtant tanult, majd 1873-tól dolgozott a cégnek. Nem igazán hasonlított apjára, ő inkább muzikális beállítottságú volt, mint üzletember. A sors nem volt hozzá túl kegyes, két fiúgyermekét is eltemette, 3 és 4 évesen. Ő maga 42 évesen halt meg, három leánygyermeket hagyva maga után. A lányok közül Ottilie volt a legidősebb, ő volt a legidősebb, ő volt Lothar kedvenc unokája. Fiú örökös híjján őrá várt a birodalom vezetése, azonban apja halálakor még ő is kiskorú volt. Ezért Wilhelm özvegye Bertha kormányozta a céget – megbízható beosztottjai segítségével –  egészen 1900-ig.

A 6. generáció, tehát Ottilie von Faber (18771944) nevével folytatódik.  Ottilie egy erős öntörvényű, érdekes nő. Lothar Ottilieben látta a folytatást. Ő tudta elkéozelni, hogy továbbviszi a családi vállakozást. Megbízott benne, látta  aképességeit, még akkor is, ha tanácsadói erről folyton le akarták beszélni. Akkoriban nem volt divat, hogy nő kormányozzon egy céget. Ottilie megismerkedett egy arisztokrata család fiával, a jóképű Gróf Alexander Castell-Rüdenhausen-nel, akivel össze is házasodtak. Lotharnak, Ottilie nagyapjának az volt a kívánsága, hogy  a családi nevét meg kell tartania, így a házasságban két nevet kellett viselnie. Az akkori időben nem volt divat ez a fajta névválasztás, ehhez külön engedélyt kellett kérniük a bajor királytól. Az 1898-ban között házassággal került a Castell név a család történetébe. Ottilie von Faber új neve: Ottilie von Faber-Castell. Férje, Gróf Alexander Faber-Castell. A gróf igazi üzletembe. 1900-ban már a vállalat ügyvezetésében dolgozik, majd 1903-tól, Ottilie édesínyjának felnőtt színező - korabeli faber castell ceruzahalálától át is veszi a cég vezetését. 1898-tól a Faber-Castell név bekerül a cég nevébe is,  az új nevük: A.W. Faber-Castell. A házaspár továbbépíti Lothar kastélyát, a régi folytatásaként, szinte egybeépülve vele. Az épület modern, az akkori korra egyáltalán nem jellemzően folyóvíz van benne és fürdőszobák.
Olivie és Alexander 18 évig voltak házasok, ezalatt négy gyermekük született. Alexander üzletileg egy igazi főnyeremény volt, hisz irányítása alatt tovább virágzott a cég. A “Castell” névvel piacra dobott ceruzái hatalmas sikert könyvelhettek el. Állítólag a regimentje egyenruhájának színével azonos az a bizonyos “zöld” szín, amit Alexander Faber-Castell meghonosított a cégnél. Ez a zöld szín a mai napig jellemzi a Faber-Castell nevet, ez a zöld jelenik meg a logóban.
És akkor jött az első világháború. A háború végét követően minden megváltozott. Ottilie és Alexander elhidegültek egymástól és 18 évnyi házasság után elváltak. Ottilie egyik fiatalkori szerelmét választotta új párjául. Az akkori törvények kimondták, hogy akinek a hibájából mondják ki a válást, az elveszíti minden vagyonát. Ottilie ennek ellenére is meghozta a döntést, a vagyon helyett a szerelmet választotta. A volt férj visszaveszi régi nevét (a Faber-t eltünteti belőle) és újranősül. A cég vezetője továbbra is Gróf Alexander, aki 1928-ban, 2 évvel a válás után meghal, 62 évesen. Az első házasságából származó fia, Roland veszi át a cég vezetését.

Időközben sok minden történt a Faber-Castell család házatáján. Voltak jobb időszakok és kevésbé jók. Az első világháború igen megtépázta a családi vagyont, a külföldi kirendeltségeket elkobozták, az amerikai üzemek eladásra kerültek. Családon belüli viták, rossz gazdasági döntések gyengítették  az egykor piacivezető cégbirodalmat. Hosszú időbe telt mire újra lábra álltak. A termékpalettán is voltak változások, a ceruzák mellett megjelentek a radírok, töltőtollak majd golyóstollak is. Azonban a családot mindig is az a megszállotság és tudás jellemezte, amivel minden nehéz helyzetből vissza tudtak kapaszkodni. Mindig szem előtt tartották a cég és a név fenntartását, mindezt úgy hogy dolgozóikat is megbecsülték, az ő boldogulásukat is szem előtt tartották.

Roland von Faber-Castell (1905-1978), a 7. generáció. Roland 23 évesen kerül a cég élére. Pechjére nyelvet nem tudott és ráadásul föld- és erdőgazdálkodást tanult, ami aztán elég messze volt a pénzügyektől és a cégvezetéstől. Roland megtanult minden fontos dolgot, rendkívül nagy hangsúlyt fektetett a termékek kinézetére, ugyanúgy mint ükapja Lothar. A termékek igan nagy népszerűségnek örvendtek. A második világháború további károkat okozott a családnak. Roland nem lépett be  a náci pártba és nem is támogatta őket. Nem engedett a nyomásnak, amire a céget részvénytársasággá alakították, ahol Roland csak a felügyelőbizottságban kapott helyett, semmilyen döntésben nem vehetett részt. Jóval később, 1940-ben sikerült a részvénytársaságot visszaalakítania a korábbi formára, az egy tulajdonossal rendelkező vállalkozássá. Roland részt vett a háborúban, megjárta Lengyelországot és Franciaországot is. Soha nem lépett be a náci pártba, a végsőkighazafiként küzdött Németországért. Tisztként korán kétkedni kezdett a háború értelmében. Sztálingrádba parancsolták, ahol betegsége miatt, végül túlélt. Igazi arisztokrata volt, emberi értékrenddel, amit soha nem hangoztatott. Az emberek tisztelték szerénysége miatt. Háromszor nősült. Összesen 10 gyermeke született. Közülük természetesen csak egy örökölhette a céget, a hagyományoknak megfelelően.

Így került kiválasztásra Anton Wolfgang von Faber-Castell (1941 – 2016). A 8. generáció. Anton Wolfgang 1978-ban vette kezébe a családi vállakozást. Még ebben az évben elindította a kozmetikai iparnak szánt ceruzák gyártását. Több mint két évtizeden át követte a családi hagyományokat, épített új gyárakat, irodákat világszerte. Ebbe tartozott bele például a világ legnagyobb radírgyára, 1980-ban Malayziában. Nagy odafigyelést tanúsított a gyártásra, előtérbe helyezve a környezetvédelmi szempontokat, pl. a vizes alapú festési technológiákat.

A cégvezető sok mindent áldoz termékeire, ezt bizonyítja két videó is, az egyik a törésteszt, a másik a gyerekeknek szánt tinta esete.

Anton Wolfgang 2016. januárjában halt meg. A hatalmas ceruzaóriás továbbra is 100%-os családi tulajdonban marad, és elkezdődik a 9. generáció munkája.

 Forrás: Embermesék – Som Andreat

0 Hozzászólás

Hagyj üzenetet

Vélemény, hozzászólás?