Nem ritka tanfolyamokon, hogy anya-lánya, nagymama-anya érkeznek együtt. Az alábbi 4 esetet szeretném elmesélni, ami szépen példázza, milyen amikor 3 generáció él ezzel a különleges lehetőséggel:
*** GENERÁCIÓ – 1.***
Legelső tanfolyamomra érkezett Józsi és fia Áron. Áron már rajzolt korábban, Józsi soha, illetve kiderült, hogy eredetileg a nagymamát szerették volna küldeni, csak neki akkorra éppen leromlott az állapota. A fiúk gyönyörűeket alkottak (alkotnak azóta is). Áron által rajzolt “boldogságkavics” pedig ott volt Erzsikével, életmentő műtétje közben is. Erzsike pár hónappal később végül nagy örömmel végezte el a tanfolyamot, akiről kiderült, gyermekkori álma az volt, hogy porcelánfestő legyen.
*** GENERÁCIÓ – 2.***
Kata (13) a nyári rajztáboromban vett részt, aki később a nagyinál továbbadta ezt a tudást unokatestvérének Annának (5). A nagymama pedig novemberben döntött úgy, hogy kipróbálja az alkotásnak ezt a különlegesen nagyszerű módját. Elképzelem milyen rajzpartik lehetnek ott nyaranta.
*** GENERÁCIÓ – 3.***
Judit és édesanyja Marika is együtt érkezett a tanfolyamra. Nagyon ügyesek voltak, majd mindössze 1 nap múlva üzenetet kaptam Judittól. Elmesélte, hogy amikor hazaért és megmutatta füzetét a 8 éves kislányának Dorinának, ő nyomban lemásolta azt.
*** GENERÁCIÓ – 4.***
Legutóbbi tanfolyamomon Kriszta és két lánya Gréti és Krisztina érkeztek együtt, ami igazán egy különleges élmény.