Rajzold ki magadból a feszültséget és éld át az alkotás örömét

ONLINE Rajzmeditáció © Alapprogram – 2021. január 23.

Hogyan hat rád a rajzmeditáció?

A rajzmeditáció© felnőtteknek program egy önismereti és művészetterápiás foglalkozás, ahol a különböző minták rajzolása közben olyan ellazult, meditatív állapotba kerülünk, hogy megszűnik az idő és a tér. A stresszoldás mellett mellékhatásként csodálatos alkotások születnek.

Feszültséget old és kikapcsol

A meditáció befelé fordulást jelent, azzal, hogy a mintákat aprólékosan megrajzoljuk, arra koncentrálunk, kerülünk a jelenbe, az “itt és most”-ba. A minták ismétlése ellazít, relaxált állapotba hoz, így stresszoldó hatású. Annyira el lehet engedni a külvilágot, hogy elfelejthetjük hogy éhesek vagyunk, az időérzékünk pedig teljesen elhagy.

Rajzolás közben a jobb agyféltekénk működik, ami felelős az érzelmekért. Akaratlanul is kirajzoljuk magunkból az érzelmeinket, a minket érő feszültségeket. Ezek jellegzetes mintákat mutatnak, így akár elemezni is tudjuk, mi foglalkoztat bennünket, mivel van dolgunk.

Önbizalmat ad

A rajzhoz használt minták, motívumok könnyen megtanulhatók, hiszen egyszerű vonalakból, és azok kombinációjából épülnek fel. Azoknak is sikerélményt nyújt, akik különösebben nem rajzoltak eddig. Elengedi azt a görcsöt, hogy “de én nem tudok rajzolni”. Márpedig rajzolni bárki tud. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a foglalkozások során készült fantasztikus alkotások.

Jajj, kimentem a vonalból… Itt nem lehet semmit sem elrontani… Legfeljebb születik egy új minta…

Neked bizonyíték kell nem ígéret? Gyere próbáld ki!

Ilyen és ehhez hasonló rajzokat tudsz majd alkotni

kirajzolod az érzéseket

amik már nem visznek tovább

Az alábbi videónak szomorú története van. Egy velem egyidős közeli hozzátartozómat vesztettem el, ami nagyon érzékenyen érintett. Zaklatott voltam, és olyan érzések kerítettek hatalmukba, amikkel nem tudtam mit kezdeni.

Akkor még nem ismertem a rajzmeditáció technikáját, csak láttam ilyen jellegű alkotásokat, és segítségemre hívtam ezt a technikát.

Ha a youtube videó hang nélkül indul, kattints ide.

A rajz 19 napon át készült, terápiás jelleggel. Összeírtam azokat az érzéseket, amik a “veszteség” kapcsán felszínre kerültek, és úgy gondoltam, hogy valamiféle feladatom van velük. Egyszerűen csak az érzésre gondoltam, és szó szerint kirajzoltam magamból. Voltak érzések, amik könnyebben mentek, de voltak amikkel megküzdöttem. Olyan is volt, amibe szó szerint beletört a ceruzám… Az ehhez tartozó mintákat vagy ismertem már (zentangle), vagy egyszerűen kitaláltam. A rajzba menekültem, ami rengeteget segített, hogy megértsek dolgokat. Megértsek vagy elfogadjak. Erőt adtak a továbblépéshez. Nem tudtam volna így átvészelni, ha nincs a kezemben ez a kapaszkodó.

Miért téptem szét?

Nem tudatosan, de ez is az elengedés része volt.  A megrajzolt ékköveket elkezdtem kifesteni, de mivel csak néhol voltak, így nem tetszett. Fogtam, és az összes képet elkezdtem festeni, merthogy a rajz akvarell papírra készült (50×70 cm). Ránéztem a végén, és úgy éreztem, hogy elrontottam, fekete fehéren szebb volt… Ekkor jött egy hang belülről, hátulról… és azt kérdezte, hogy összetéped? 19 nap munkáját. Azonnal jött a  válasz ugyanonnan, hogy igen. Aztán el is égettem. Bármennyire szép lett és szerettem és gyűlöltem is egyszerre, úgy éreztem, hogy EL KELL ENGEDNEM. Hát elengedtem. Azóta soha többet egy rajzomat sem téptem össze. A rajz már csak ebben a videóban maradt fenn, ezért olyan nagy érték számomra.

Meg azért, hátha ennek a megosztásával tudok segíteni másoknak. Akiknek most éppen erre van szükségük.

Én-idő

Magadat hanyadik helyre sorolod? Fogadjunk, hogy a párod, a családod, a barátaid, a házimunka, akár még a háziállatod is előrébb van a teendők sorában mint te saját magad!

Mikor csináltál valamit utoljára amit csak a saját magad kedvéért tettél?

Te hogyan szeretsz tanulni?

ÉLŐ tantermi

Szereted, ha fogják a kezed és kijavítanak

Élvezed a többi résztvevő társaságát

Nagyobb a bizalmad, jobban tudsz kapcsolódni

Szeretsz kimozdulni

ONLINE

Nem szeretsz utazni, időt spórolsz meg vele

Az otthonod kényelmében vagy, minden kéznél van

Biztonságban vagy, semmiféle vírust nem kaphatsz el

A tananyagot visszanézheted újra

Bárhogy is, az utóbbi időben rákényszerültünk az ONLINE oktatásra, tanulásra, ami van akinek bejön és van akinek nem. Ellenállhatunk, de az élet azt mutatja, hogy azok élik túl a legnehezebb helyzeteket is, akik alkalmazkodnak. Akár tanfolyamot tartasz, akár résztvevő vagy.

Ha úgy érzed, hogy be vagy zárva és csinálnál valami értelmeset és már unod a tévézést, a sorozatokat és a közösségi oldalak pörgetése sem dob fel.

Ők már a Rajzmeditációt választották

Rajzmeditáció Alap program

résztvevő
Rajzmeditáció Haladó program

résztvevő
Rajzmeditáció 
Klub foglalkozás

résztvevő
Nyári tábor
gyerekeknek

résztvevő
Akvarell, útinaplózás

résztvevő

Mit mondtak mások – Vélemények a programokról

Visszatért az alkotásvágyam

Imádtam a tegnapi órát, nagy lendületet adott. Úgy érzem ez a stílus igazán közel áll hozzám. Visszatért az alkotás vágyam 🙂 Nem is bírtam megállni, ma is rajzolnom kellett. Rajz csatolva. – Enikő

Tele lettem energiával

Köszönöm a lehetőséget! Nagyon jól éreztem magam. Nem tudom, mit csináltál velem, de nem ismerek magamra.😃 Tele lettem energiával, minden fájdalmam ami eddig volt (fizikai és lelki) nincs, eltűnt. A családban mindenki érdeklődve kérdezte, hogy mit csináltam. – Évi

 

Már nagyon hiányzott

Köszönöm a mai rajzolási napot, jó volt köztetek lenni. Az elmúlt hónapokban sem időm, sem lehetőségem nem volt a rajzolásra, már nagyon hiányzott. (Igaz, úgy éreztem magam  mintha teljesen kezdő lennék, kijöttem a gyakorlatból.)
Tanulságom is van belőle, hogy nem szabad elhanyagolni, amit ennyire szeretek csinálni. Várom a következő lehetőséget! – Jutka
 

Nem tudtam abbahagyni

Nagyon jól éreztem magam újra, és mint láthattad, nem is tudtam abbahagyni az “alkotást”. Köszönet Neked, hogy ilyen türelmesen terelgetsz bennünket ezen a sok örömet adó ösvényen 🙂 – Éva

Lecsendesíti a lelkem

Mit hozott az életembe a rajzmeditáció?

Minden embernek vannak nehézségei, szorongásai. Talán az enyém kissé szembetűnőbb. 29 éve vagyok aktív dadogó. Sajnos ennyi idő alatt sem voltam képes a tényt, és önmagamat elfogadni. Sokszor nem is csodálkozok ezen, hiszen minden pillanatomban ott van a dadogás, lesből támad, és a leglehetetlenebb helyzetekbe sodródok miatta nap, mint nap. Talán, ami ennél is jobban zavar: nem tudok önazonos lenni, de önmagam sem, mert képtelen vagyok úgy kifejezni magam, ahogy szeretném. Na ezzel a hiszti lezárva 🙂 
A rajzmeditáció tulajdonképpen egy kedves pszichológus ismerősöm javaslata volt. Gondoltam kipróbálom, de nem voltam biztos abban, hogy nekem való.
Az első tanfolyamon viszont megtapasztaltam azt a lelki békét, amit hosszú évek óta elkerült, és közben láttam, hogy harmonikus, tiszta alkotások bontakoznak ki a kezeim közül, ami messzemenőkig ledöbbentett. Meg az is, hogy mennyire vonzódok a háromszögekhez. 🙂
Amikor képes vagyok elmélyülten rajzolni, az maga a csoda. Lecsendesíti a lelkem. Ez a csend pontosan elég arra, hogy kiegyensúlyozottabban kezeljem a mindennapok feszültségeit, és ne érezzem nehéznek a gondolataimat. Sőt egy időre sikerül annyi önbizalmat, és szépséget rajzolnom magamba, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy én kicsit más vagyok. És láss csodát, így még beszélni is könnyebb! – Kitti

Örülök hogy rátaláltam

Mi tartozunk köszönettel Neked. Nagyon örülök, hogy Zsuzsi által rátaláltam a tanfolyamodra. Nagyon jól éreztem magam most is. Remélem még sokszor lesz alkalmam a szárnyaid alatt alkotni. – Éva

 

Visszaadod a hitünket

Örülök, hogy eltudtam menni a foglalkozásra. Igyekszem minél gyakrabban, amennyiben a családi programok engedik, de a (nagy család) szerencsére sok együtt töltött időt igényel.
Nagyon jól éreztem magam. Szeretem a hangulatát a csoportnak, a nyugalmat ami árad belőled, s hogy egy pillantással visszaadod a hitünket a képességeinkben. Megtanultam a kezdeti lépéseit egy új technikának, a gyakorlás már csak rajtam múlik. Köszönöm a lehetőséget! – Jutka

Folyamatos fejlődés

Kinga a tanfolyam után továbbgondolta a mandalát. – Kinga

Ki lesz az oktatód?

Több mint három éve tartok tanfolyamokat, alap és haladó rajzmeditációt, klubfoglalkozásokat, nyári alkotótáborokat gyerekeknek.

Elmondhatom hogy több százan megfordultak már nálam, amire nagyon büszke vagyok, de legjobban mégis a tanítványaimra vagyok büszke, amikor látom az alkotásaikat, ahogy hozzák és mutatják, hova jutottak el.

A Halom TV készített velem egy interjút, gyere nézd meg. >>

Bevallom, a decembert én is karanténban töltöttem és engem éppen a rajzolás segített túl a nehézségeken. A férjem lett beteg, de a napi teendőkön túl ez volt az, ami elterelte a figyelmemet és nem a rossz dolgokra, félelemre fókuszáltam. A rajzolás jobb agyféltekés tevékenység, ahol éppen az érzelmeinket tudjuk kirajzolni magunkból.

Legalább 9 dolog, amire fel tudod használni ezt a tudást

Kép a falon

Bármilyen elkészült rajz mehet a képkeretbe és fel a falra vagy ajándékozd oda egy szerettednek.

Póló

Rajzold rá kedvenc mintádat egy pólóra, tedd különlegessé és akár színekkel is dobd fel…

Egyedi cipő

Tervezz saját cipőt magadnak és kérdezgessék csak tőled, hogy honnan vetted…

Bögre

Porcelánfilccel egyből rá is rajzolhatsz a bögrére, de saját mintából le is gyártathatod…

Ékszer

A legegyszerűbb mintákból, festett háttérrel egyedi üveglencsés ékszert tudsz készíteni…

Mandala

Készíts segítő mandalát annak, akinek éppen szüksége van rá…

Fali dekoráció

Ha kilépnél a képkeretből, rajzolj a falra, színezd ki…

Kavics

Asztali dekorációnak is különleges, de én például virág helyett a temetőbe viszem…

Autó máshogy

Ezzel azért engedély nélkül ne próbálkozz, csak ha már haladó vagy…

 A kreativitás nem ismer határokat – lehet hogy neked még 100 új és szuper ötleted lesz, hogy mire is tudod felhasználni ezt a mintarajzolást!

Mit érdemes tudni a tanfolyamról?

Mennyibe kerül?

A tanfolyam 5 óra időtartamú, ára 7.500 Ft.

Helyszín

A jelenleg érvényben lévő szigorítások miatt ONLINE a program, tehát a saját otthonod kényelméből tudsz részt venni. A tanfolyam a ZOOM program segítségével történik, aminek a kezelése egyszerű, ehhez  jelentkezést követően küldök egy részletes leírást.

Hogy tudok jelentkezni?

Jelentkezés az oldal alján található jelentkezési lapon történik elfogadottnak. A jelentkezés elfogadásáról az űrlapon megadott e-mail címre visszaigazoló e-mail érkezik. Ebben adom meg a bankszámlaszámot, hogy hol lehet kiegyenlíteni a tanfolyam díját.

Mivel a tanfolyam ONLINE, ezért csak előzetes fizetés ellenében tudom küldeni a bejelentkezéshez szükséges linket a belépési kódokkal.

A tanfolyamról felvétel készül, így ha késel vagy valami közbejön, akkor is meg tudod nézni és utólag végigcsinálni a tanfolyamot. Akkor az online visszajelzés nyilván elmarad.

A tanfolyam minimum 4, maximum 15 fővel indul.

Amennyiben nem jeletkezik a meghirdetett programra a minimális 4 fő, az lemondásra kerül, amiről az érintettek visszajelzést kapnak. A program egy későbbi időpontban letanulható vagy kérésre a befizetett összeg visszautalásra kerül.

Milyen kellékekre van szükségem?

– egy számítógépre, ahol a ZOOM programot szükséges letöltened
sima alapú füzet (pl. iskolai B5-ös méretű vázlatfüzet)
– vékony hegyű fekete filctoll (pl. stabilo 0.4)
grafit ceruza (HB, B vagy 2B)
radír

Fontos, hogy a szoba világos legyen, kényelmes és ebben az időben zavarásmentes.

Amikor a kedvenc mintád életre kel

Nagyon szeretem a megrajzolt mintáimat egy másik felületre is feltenni (bögre, vászonkép, hűtőmágnes…). Vagy beszkennelem egy jó minőségű szkennerrel vagy megrajzolom digitálisan. Ez a póló, most készült el egy digitális nyomtatás keretében. Éppen három éve terveztem, de nem volt elég bátorságom és nem is jártam kellőképpen utána, hogy tudnám “életre kelteni” az első buktatónál megálltam.

Most jött el az idő, hogy megvalósítsam az ötleteimet. Hamarosan még több rajzom lesz látható ilyen formában.

Nekem 2021 az alkotás éve lesz!

Mire vársz?

Ha az alábbiak közül egy is igaz rád…

IGEN, az életem feszültségekkel teli, megismernék egy olyan eszközt, amivel felülkerekedhetek a problémáimon

IGEN, szeretnék újra alkotni, valami újat, valami különlegeset kipróbálni

IGEN, fontos vagyok magamnak, ez az 5 óra jár nekem.

… itt a  helyed!

Hezitálsz?

Nem tudod neked való-e? Keress meg, írj levelet vagy hívj fel.

anita.gyovai.babikne@gmail.com

(70) 373 6644