Mire jó a rajzmeditáció?
A Rajzmeditáció© felnőtteknek program egy önismereti és művészetterápiás foglalkozás, ahol a különböző minták rajzolása közben olyan ellazult, meditatív állapotba kerülünk, hogy megszűnik az idő és a tér. A stresszoldás mellett mellékhatásként csodálatos alkotások születnek.
Feszültséget old és kikapcsol
A meditáció befelé fordulást jelent, azzal, hogy a mintákat aprólékosan megrajzoljuk, arra koncentrálunk, kerülünk a jelenbe, az “itt és most”-ba. A minták ismétlése ellazít, relaxált állapotba hoz, így stresszoldó hatású. Annyira el lehet engedni a külvilágot, hogy elfelejthetjük hogy éhesek vagyunk, az időérzékünk pedig teljesen elhagy.
Rajzolás közben a jobb agyféltekénk működik, ami felelős az érzelmekért. Akaratlanul is kirajzoljuk magunkból az érzelmeinket, a minket érő feszültségeket. Ezek jellegzetes mintákat mutatnak, így akár elemezni is tudjuk, mi foglalkoztat bennünket, mivel van dolgunk.
Önbizalmat ad
A rajzhoz használt minták, motívumok könnyen megtanulhatók, hiszen egyszerű vonalakból, és azok kombinációjából épülnek fel. Azoknak is sikerélményt nyújt, akik különösebben nem rajzoltak eddig. Elengedi azt a görcsöt, hogy “de én nem tudok rajzolni”. Márpedig rajzolni bárki tud. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a foglalkozások során készült fantasztikus alkotások.
Jajj, kimentem a vonalból… Itt nem lehet semmit sem elrontani… Legfeljebb születik egy új minta…
Neked bizonyíték kell nem ígéret? Gyere próbáld ki!
kirajzolod az érzéseket
amik már nem visznek tovább
Az alábbi videónak szomorú története van. Egy velem egyidős közeli hozzátartozómat vesztettem el, ami nagyon érzékenyen érintett. Zaklatott voltam, és olyan érzések kerítettek hatalmukba, amikkel nem tudtam mit kezdeni.
Akkor még nem ismertem a rajzmeditáció technikáját, csak láttam ilyen jellegű alkotásokat, és segítségemre hívtam ezt a technikát.
A rajz 19 napon át készült, terápiás jelleggel. Összeírtam azokat az érzéseket, amik a “veszteség” kapcsán felszínre kerültek, és úgy gondoltam, hogy valamiféle feladatom van velük. Egyszerűen csak az érzésre gondoltam, és szó szerint kirajzoltam magamból. Voltak érzések, amik könnyebben mentek, de voltak amikkel megküzdöttem. Olyan is volt, amibe szó szerint beletört a ceruzám… Az ehhez tartozó mintákat vagy ismertem már (zentangle), vagy egyszerűen kitaláltam. A rajzba menekültem, ami rengeteget segített, hogy megértsek dolgokat. Megértsek vagy elfogadjak. Erőt adtak a továbblépéshez. Nem tudtam volna így átvészelni, ha nincs a kezemben ez a kapaszkodó.
Miért téptem szét?
Nem tudatosan, de ez is az elengedés része volt. A megrajzolt ékköveket elkezdtem kifesteni, de mivel csak néhol voltak, így nem tetszett. Fogtam, és az összes képet elkezdtem festeni, merthogy a rajz akvarell papírra készült (50×70 cm). Ránéztem a végén, és úgy éreztem, hogy elrontottam, fekete fehéren szebb volt… Ekkor jött egy hang belülről, hátulról… és azt kérdezte, hogy összetéped? 19 nap munkáját. Azonnal jött a válasz ugyanonnan, hogy igen. Aztán el is égettem. Bármennyire szép lett és szerettem és gyűlöltem is egyszerre, úgy éreztem, hogy EL KELL ENGEDNEM. Hát elengedtem. Azóta soha többet egy rajzomat sem téptem össze. A rajz már csak ebben a videóban maradt fenn, ezért olyan nagy érték számomra.
Meg azért, hátha ennek a megosztásával tudok segíteni másoknak. Akiknek most éppen erre van szükségük.
Szerintem a rajzmeditáció egy olyan utazás, ahol a bőröndbe az elengedni való „holmikat” teszed, azokat otthagyod, de cserébe onnan mesés „kincseket” hozol vissza.
Legalább 9 dolog, amire fel tudod használni ezt a tudást
Kép a falon
Bármilyen elkészült rajz mehet a képkeretbe és fel a falra vagy ajándékozd oda egy szerettednek.
Póló
Rajzold rá kedvenc mintádat egy pólóra, tedd különlegessé és akár színekkel is dobd fel…
Egyedi cipő
Tervezz saját cipőt magadnak és kérdezgessék csak tőled, hogy honnan vetted…
Bögre
Porcelánfilccel egyből rá is rajzolhatsz a bögrére, de saját mintából le is gyártathatod…
Ékszer
A legegyszerűbb mintákból, festett háttérrel egyedi üveglencsés ékszert tudsz készíteni…
Mandala
Készíts segítő mandalát annak, akinek éppen szüksége van rá…
Fali dekoráció
Ha kilépnél a képkeretből, rajzolj a falra, színezd ki…
Kavics
Asztali dekorációnak is különleges, de én például virág helyett a temetőbe viszem…
Autó máshogy
Ezzel azért engedély nélkül ne próbálkozz, csak ha már haladó vagy…
Elvégeztem az alapokat, hova tudok fejlődni?
ALAP program
Az alaptanfolyamon azokat az egyszerű alap sor és felületmintákat tanuljuk meg, amiből később építkezni tudunk. Alapvetően fekete-fehér alkotások készülnek.
HALADÓ program
Előkerülnek a színek és a 3D hatás az árnyékolással. Papírrobbanás és mandala, ezeket a színes kompozíciókat készítjük el.
KLUB foglalkozás
A különféle klub alkalmakkor mélyítjük a tudást, haladó mintákat rajzolunk, ékszert készítünk, betűket hozunk létre és továbbgondoljuk a mandalákat. – Alkotó elmélyült “énidő”.
Mit gondolnak mások – Vélemények a programokról
Visszatért az alkotásvágyam
Imádtam a tegnapi órát, nagy lendületet adott. Úgy érzem ez a stílus igazán közel áll hozzám. Visszatért az alkotás vágyam Nem is bírtam megállni, ma is rajzolnom kellett. Rajz csatolva. – Enikő
Tele lettem energiával
Köszönöm a lehetőséget! Nagyon jól éreztem magam. Nem tudom, mit csináltál velem, de nem ismerek magamra. Tele lettem energiával, minden fájdalmam ami eddig volt (fizikai és lelki) nincs, eltűnt. A családban mindenki érdeklődve kérdezte, hogy mit csináltam. – Évi
Már nagyon hiányzott
Nem tudtam abbahagyni
Lecsendesíti a lelkem
Minden embernek vannak nehézségei, szorongásai. Talán az enyém kissé szembetűnőbb. 29 éve vagyok aktív dadogó. Sajnos ennyi idő alatt sem voltam képes a tényt, és önmagamat elfogadni. Sokszor nem is csodálkozok ezen, hiszen minden pillanatomban ott van a dadogás, lesből támad, és a leglehetetlenebb helyzetekbe sodródok miatta nap, mint nap. Talán, ami ennél is jobban zavar: nem tudok önazonos lenni, de önmagam sem, mert képtelen vagyok úgy kifejezni magam, ahogy szeretném. Na ezzel a hiszti lezárva
A rajzmeditáció tulajdonképpen egy kedves pszichológus ismerősöm javaslata volt. Gondoltam kipróbálom, de nem voltam biztos abban, hogy nekem való.
Az első tanfolyamon viszont megtapasztaltam azt a lelki békét, amit hosszú évek óta elkerült, és közben láttam, hogy harmonikus, tiszta alkotások bontakoznak ki a kezeim közül, ami messzemenőkig ledöbbentett. Meg az is, hogy mennyire vonzódok a háromszögekhez.
Amikor képes vagyok elmélyülten rajzolni, az maga a csoda. Lecsendesíti a lelkem. Ez a csend pontosan elég arra, hogy kiegyensúlyozottabban kezeljem a mindennapok feszültségeit, és ne érezzem nehéznek a gondolataimat. Sőt egy időre sikerül annyi önbizalmat, és szépséget rajzolnom magamba, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy én kicsit más vagyok. És láss csodát, így még beszélni is könnyebb! – Kitti
Örülök hogy rátaláltam
Mi tartozunk köszönettel Neked. Nagyon örülök, hogy Zsuzsi által rátaláltam a tanfolyamodra. Nagyon jól éreztem magam most is. Remélem még sokszor lesz alkalmam a szárnyaid alatt alkotni. – Éva
Visszaadod a hitünket
Folyamatos fejlődés
Kinga a tanfolyam után továbbgondolta a mandalát. – Kinga
Aktuális órarend
Rajzmeditáció számokban
Rajzmeditáció Alap program
résztvevő
Rajzmeditáció Haladó program
résztvevő
Rajzmeditáció
Klub foglalkozás
résztvevő
Nyári tábor
gyerekeknek
résztvevő
Akvarell, útinaplózás
résztvevő
Akik már kipróbálták a rajzmeditációt
Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem…
Emlékeztek? Itt most a bőven 40 felettiekhez szólok... Volt az a film, a Nem kell mindig kaviár - Siegfried Rauch főszereplésével, aminek a vége mindig ez volt... Ha én ezt klubban egyszer elmesélem... 🙂 A lényeg, hogy a klubban mindig elmesélek valamit. De...
Kezdjük az alapoknál… rajzos abc…
Azt szoktam mondani, hogy az alap Rajzmeditáció tanfolyam olyan, mint amikor megtanuljuk az abc-t, hogy fel tudjunk építeni egy szót, a szóból mondatokat. Mi sem csinálunk mást, csak ennek "rajzos" megfelelőjét tanuljuk meg. Mutatok mintákat - az abc elemeit - amikből...
Az árnyékolás és a színek hatalma
Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy az árnyékolásnak milyen fontos szerepe van a rajzolásban és éppúgy a ZEN minták kiemelésében is. Az alaptanfolyamon a mintákat tanuljuk meg, egy úgynevezett betűkészletet, mintegy ABC-t, aminek az elemeivel tudunk majd építkezni,...
Mintarajzoló klub másképp…
Imádom a klub alkalmakat. Azért imádom, mert akik jönnek, azok már elvégezték vagy a Rajzmeditáció alaptanfolyamot vagy már a haladót és az is lehet hogy notórius klub visszajáró. A klub foglalakozásokon egyrészt gyakorlunk, új mintákat tanulunk - többnyire olyan...
Az első ONLINE rajzmeditáció program
Sokáig vártam, mi legyen, lehet-e végre személyes tantermi programot tartani vagy nem, aztán január végére meghirdettem 2021 első tanfolyamát. Aztán jött a hír, hogy nem lehet továbbra sem, meghosszabbították a vészhelyzetet. OK. Hogy lesz a citromból limonádé? Csak...
Nincs két egyforma…
Több mint két éve tartom az alap és haladó rajzmeditációs tanfolyamokat, de még olyan soha nem volt volna hogy két akár hasonló rajz született volna. Pedig mindenkinek ugyanazokat a mintákat mutatom, mindenkinek megvan a lehetősége hogy ugyanazokat a színeket,...
Rajzmeditáció program ajándékba?
Sokszor adok tanfolyamon ajándék bögrét, amit a résztvevők megnyerhetnek vagy hűtőmágnest, de bálok alkalmával fel is ajánlok tanfolyamot. De van aki kifejezetten ezt ajándékoz egy szerettének, hiszen erre is van lehetőség. A hétvégi alkalom két dolog miatt is...
Ismét útinaplóztunk, a titkos recept
Egy titok van az útinaplózáshoz, lelkesedni és gyakorolni. Immár második csoport is elstartolt az útinaplózás, akvarell festés útján. Rengeteg idő gyakorolni, mire végre olyan lesz a végeredmény amire már valójában büszkék vagyunk. Anno, amikor elkezdtem az...
A kevesebb néha több
Sokan kérdezik tőlem, hogy mi az a minimális létszám, aminél már megtartok egy tanfolyamot, ahol már megéri nekem? Nos, van egy alapelv, amikor racionálisan kiszámolom a terembérletet, az időmet, és azt mondom, hogy minimum 5 fő amikor tanfolyamot tartok. Azonban...
Haladó minta gyakorló klub
Imádom a bonyolult mintákat és imádok másolni. Amikor látok egy összetettebb rajzot, mindig izgalmas, kitalálni, hogyan kezdte, mit rajzolt meg először, kitalálni valaki logikáját. Erre a klubra egy német hölgy, Paula egyik rajzát hoztam, amit együtt megrajzoltunk....
Árnyékolás mint kiemelés – haladó programon
Az árnyékolásnak kiemelt szerepe van, amikor valamit a térben szeretnénk megmutatni. Erre gyakorlásképpen különféle bilincs kompozíciókat készítünk, de aki gyakorlott, az már innentől kezdve mindenhol fogja látni az árnyékot, amitől sokkal élethűbben lehet bármit is...
Akvarell és útinaplózás először Százhalombattán
Mivel annyiszor kértétek, Tina jóvoltából és engedélyével Százhalombattán először akvarell- és útinapló tanfolyam volt ezen a hétvégén. Megtanultuk kezelni az akvarellt, különféle száraz és nedves ecset technikával ismerkedtünk, összefolyattuk a színeket majd a...
Mindenhol csak mintát látok, jól vagyok?
Van egy dolog, amit nem szoktam elárulni a tanfolyam elején csak a végén. Szoktam mondani, hogy a tanfolyamnak van egy mellékhatása. Azon túl hogy "fertőző" és innentől ha teheted rajzolni fogsz, a másik dolog az, hogy már nem tudod ugyanúgy nézni a dolgokat mint...
Fókuszban a betű – betűrajzoló klub
A betűket nem írni kell? Kérdezheted. Alapvetően igen, viszont mi a klubon különféle betűtípusokat próbálgattunk "lemásolni". Ezt nemcsak a gyerekek imádták a nyári táborban, de a felnőttek is. Amikor rajzolsz valami csodálatosat, jár mellé egy szépen megcímzett...
Ez csak a kezdet, mi jöhet még?
Azt tapasztalom, hogy aki benevez az alap rajzmeditáció programra, igazán 5 óra elteltével nem befejez valamit, hanem inkább elkezd. Elindul valami, megnyílik egy ajtó, egy lehetőség számára. Olyan ez kicsit, mint amikor valaki felébred. Sokan szeretnek vagy...
Szinezd újra, szinezd újra, az életed ha…
Elmondhatom, hogy ez volt az egyik "legszínesebb" csapat, aki a haladó rajzmeditáció programra valaha is jelentkezett. A színes feladatoknál az alkalmazott színeket mindenki magának választja, véletlenek nincsenek. Ki miért használja pont azt a színt. A mostani egy...
Vendégségben a Zalában
Egy nagyon kedves felkérésre mondtam igent. Megkeresett Viki Zalaszentgrótról, hogy mutassam meg neki és egy kis csapatának mi is az a rajzmeditáció. Vikinek feltett szándéka volt hogy rajzmeditáció oktató legyen és egy kis betekintést kapjon ő is, hog yműködik a...
Karácsonyra készülődő klub mintarajzolással
Az egyik legizgalmasabb klubfoglalkozásunk a karácsonyi képeslap gyártó alkalmunk volt. Festett háttérrel, feliratokkal, különleges kivágós technikákkal és rengeteg szuper ötlettel szinte el is repült az idő. Nézzétek meg milyen csodás alkotások születtek, egyik szebb...
Stabilan, jó alapokkal
Mindenféle építkezéshez jó alapok kellenek. Ma ezeket az alapokat tettük le az érdi lelkes kis csapatommal. Imádom figyelni őket, ahogy elkapja őket a hév, de hívhatjuk flow-nak is és tudom hogy annyira elmélyülten munkálkodnak, hogy közben teljesen elveszítik az...
Vonalak útvesztőjében, amikor a rendszertelen összerendeződik
Nincs két egyforma tanfolyam. Minden alkalom más és más. Más, mert másféle emberek, másféle problémák másféle energiák találkoznak. Mindegyik alkalom tartogat egy meglepetést, egy rácsodálkozást egy kezdetet egy új lehetőséget. Ez az alkalom sem volt más, de nézzük...
Fekete-fehér klub
Nemcsak feketével és színessel lehet mintákat rajzolni és ezzel gyönyörű alkotásokat készíteni, hanem fekete vagy színes lapra is lehet fehérrel vagy vegyesen fekete-fehér kompozíciókat létrehozni. Itt most fekete, szürke és barna kartonra dolgoztunk és csodaszép...
I. Rajz a betűkkel – alkotótábor gyerekeknek
Az első alkalom, hogy betű rajzolással, betű tervezéssel ismertettem meg a gyerekeket. Különféle betűtípusokat rajzoltunk, feliratokat, idézeteket terveztünk, festettünk hozzá akvarellel gyönyörű színátmenetes háttereket és végül a kedvenc idézetüket egy bögrére is...
IV. Tervezzen szinezzen alkotótábor gyerekeknek
A legkisebbek is ügyesen vették az akadályokat a mintarajzolás és alkotás terén. Több pihenővel, több játékkal de hatalmas lelkesedéssel rajzoltak a gyerekek és leptek meg sokszor engem is az alkotásaikkal. A kicsiknél a kavicsrajzolás is nagyon népszerű volt, de...
Rajzolj magadnak segítő mandalát
A klub ötletét az adta, hogy az utóbbi időben tanulmányoztam a mandalákat, azoknak pozitív, gyógyító hatását és én is rajzoltam néhányat magamnak ill. adott problémára mint segítő mandalát. Azt szerettem volna, ha ennek a nagyszerűségét másoknak is meg tudnám mutatni,...
Stresszoldás mindenek felett
Sokan azért érkeznek a programra, mert találkoznak a közösségi oldalakon csodálatos alkotásokkal, de vannak szép számban olyanok is, akik egyszerűen nyugalomra, kikapcsolódásra vágynak. A munkájuk igen stresszes és ezt a feszültséget szeretnék oldani. Olyanokkal is...
III. Tervezzen szinezzen alkotótábor gyerekeknek
Az élet úgy hozta az idei első rajztáborba 5 fiú jelentkezett. Hamarabb vége lett a sulinak a felújítások miatt így nemcsak a szülőknek volt ez jó megoldás, de legalább hasznosan indulhatott a nyár. Nagyon jókedvű és összetartó ugyanakkor illedelmes kis csapat...
Papírtekercs, könnyen a rabjává válsz
Kiskunfélegyházán ez volt az első haladó, színes ceruzás rajzmeditáció tanfolyam. Igazi kikapcsolódás és feltöltődés ez mindenki, még az oktató számára is. De legjobban az lelkesít, amikor még aznap este kapok egy üzenetet egy rajzzal, amit fellelkesülve rajzolt az én...
Anya lánya kapcsolat avagy a kötelék elválaszthatatlan
Imádom amikor családok érkeznek hozzám, legfőképp az anya-lánya páros a jellemző, de volt már apa-fia, apa-lánya és testvérek is akik megfordultak nálam. Ennek mindig különleges energiája van, de ami miatt ez a szombati program számomra különleges volt - amellett hogy...
Színkavalkád, 3D avagy a haladó rajzmeditáció
A haladó program mindig egy csoda. Itt már ismerjük a mintákat, az alapokat és végre kiléphetünk a térbe. De a legeslegjobb rész amikor a színeinket is becsempészhetjük ebbe a világba. Csodálatos formák, kombinációk látnak napvilágot. És persze a nap végén az...
Ők a rajzmeditációra szavaztak
Ők (is) a rajzmeditációra szavaztak Kiskunfélegyháza, szemerkélő eső. Választások előtti szombat. Csendesnek látszik. Öten ma arra szavaztak, hogy kipróbálják ezt az egészen új önismereti kreatív módszert, aminek a segítségével relaxálhatnak, mellesleg csodálatos...
Rajzmeditációs klub avagy a festett hátterek
Rajzmeditációs klub avagy a festett hátterek Százhalombattán az idei első klub témája - a haladó minták tanulása mellett - a festett hátterek voltak. A résztvevők betekintést nyertek az akvarell alapjaiba, amivel elsajátították azt a technikát, amivel a...
A falu, ahol a legtöbben ismerik a rajzmeditációt
A falu, ahol a legtöbben ismerik a rajzmeditációt Van egy falu, Nagytőke, ahol alig 500-an élnek, mégis március utolsó hétvégéjén hatan döntöttek úgy, hogy kipróbálják a rajzmeditációt. Bevallom, ahogy közeledtem a faluhoz, letértem a főútról, kicsit...
A nagy rácsodálkozások ideje
A nagy rácsodálkozások ideje Fantasztikus napon vagyunk túl, ismét gyönyörű alkotások készültek, nagy felismerések és rácsodálkozások. Minden tanfolyam más. Más, mert különbözőek vagyunk, mindenki beleteszi a maga egyéniségét. Van aki félve érkezik, és csak egy...
Évindító rajzmeditáció
Az idei első tanfolyam Százhalombattán, nagyon jó hangulatban, 10 lelkes résztvevővel telt. Igaz kis család, fantasztikus emberekkel. Oktatóként a legjobb érzés, amikor elhangzik az “én nem gondoltam volna, hogy ilyet is tudok” mondat, ami ma szintén elhangzott. A...
Ékszerkészítő klub festett háttérrel
Továbbléptünk az egyszerű mintarajzolásról és a hétvégén olyan ékszereket készítettünk, ahol előregyártott akvarell háttereket használtunk. Amikor a színek egymásba folyank különleges struktúrákat alkotnak, ennek az erejét használtuk ki, ötleteltünk és rajzoltunk rá...
Kiléptünk a térbe – az első haladó tanfolyam színei
Kiléptünk a térbe - az első haladó tanfolyam színei Százhalombatta, 2017.11.25. A haladó tanfolyam témája a "papírból kiemelkedés", azaz a 3D hatás érzékeltetése volt grafittal, majd színes ceruzával. A különböző anyagokat - itt fém és kötél - nemcsak a különböző...
Ékszer – rajzmeditációs mintákkal
A rajzmeditációs vagy ZEN mintákat rengeteg mindenre fel lehet használni. Csak egy kis képzelet, ötletelés és máris csodásnál csodásabb ötletek jönnek. Ilyen például az ékszerkészítés is. Miért ne lehetne az ékszerbe ZEN mintákat rajzolni és valami egyedi valami...
Rajzmeditációs tanfolyam? – több mint aminek látszik
Rajzmeditációs tanfolyam? - több mint aminek látszik. Százhalombatta, 2017.11.11. A hétvégi rajzmeditációs alaptanfolyam szinte teltházzal zajlott Százhalombattán. A korosztály igen vegyes volt, az iskolástól, a kisgyermekes anyukától a nyugdíjasig, mindenki...
Jó hangulatú, családias alkotás
Jó hangulatú, családias alkotás Kiskunfélegyházán - ismét Kiskunfélegyházán már a második alkalommal telt meg a terem - immár új helyszínen, a Művelődésházban. Jó érzés és egyben nagy kihívás, amikor régi "ismerősök" választják a tanfolyamodat. Ilyen volt most ez is,...
Lazítás és csodás alkotások születtek
SZÁZHALOMBATTA, 2017. SZEPTEMBER 16. Épp csak elkezdődött az ősz, ismét egy jó hangulatú rajzmeditációs tanfolyam zajlott le Százhalombattán. Egy szuper kreatív kis csapat jött össze, akikben két dolog volt közös. Szerettek volna kizökkenni a hétköznapok...
II. Tervezzen, szinezzen alkotótábor gyerekeknek
Az első gyerek alkotótábor sikerén felbuzdulva a második tábort is nagy érdeklődés mellett tartottuk meg. Azt gondolom, hogy a kötött, fegyelmezett rajz órák mellett szükségük van a gyerekeknek is olyan környezetre ahol önfeledten alkothatnak. Ha kell zenével,...
Kiskunfélegyházán is elindult a rajzmeditációs tanfolyam
Kiskunfélegyházán is elindult a rajzmeditációs tanfolyam Augusztus közepe van, a nyár tombol, de ez meg sem kottyan azoknak, akik ezen a szombaton a rajzmeditációt választották. Egy jó kedvű kis csapat verődött össze, akik közül vannak, akik jó ideje rajzolnak, de...
Az első rajzmeditációs alaptanfolyam Százhalombattán
Az első rajzmeditációs alaptanfolyam Százhalombattán Nagy várakozás előzte meg az első tanfolyamot, ami Százhalombattán került megrendezésre. Az elsők mindig nagyon bátrak, hisz ők nem valaki ajánlására érkeznek, mert a szomszéd vagy barát mesélt róla, ők egyszerűen...
I. Tervezzen, szinezzen rajztábor gyerekeknek
Imádom a gyerektáborokat és azért, mert a gyerekek még igazán kreatívak. Az alkotótábor célja az volt, hogy a bennük rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználják. Mintákat tanultunk, majd ezekkel a mintákkal különböző alakzatokat töltöttünk ki. Készült könyvjelző és a...
A Rajzmeditáció© programot Mucsi Tina dolgozta ki, az ő szellemi tulajdona. Az alaptanfolyamot országszerte oktatói taníthatják. Bővebb információ az oktatókról és órarendről a rajzmeditacio.hu oldalon található.
Hírek, érdekességek
Adventi rajzkihívás – 4. feladat
Szuper, hogy velem tartasz és elkötelezed magad, hogy a négy hét alatt 4 alkotást elkészítesz. Lássuk is a feladatokat.A feladatok a karácsony, az ünnep ráhangolódásaképpen zajlik, tehát minden héten valami karácsonnyal kapcsolatos képet, feladatot hozok neked. Íme a...
Adventi rajzkihívás – 3. feladat
Szuper, hogy velem tartasz és elkötelezed magad, hogy a négy hét alatt 4 alkotást elkészítesz. Lássuk is a feladatokat.A feladatok a karácsony, az ünnep ráhangolódásaképpen zajlik, tehát minden héten valami karácsonnyal kapcsolatos képet, feladatot hozok neked. Íme a...
Adventi rajzkihívás – 2. feladat
Szuper, hogy velem tartasz és elkötelezed magad, hogy a négy hét alatt 4 alkotást elkészítesz. Lássuk is a feladatokat.A feladatok a karácsony, az ünnep ráhangolódásaképpen zajlik, tehát minden héten valami karácsonnyal kapcsolatos képet, feladatot hozok neked. Íme a...
Adventi rajzkihívás – 1. feladat
Szuper, hogy velem tartasz és elkötelezed magad, hogy a négy hét alatt 4 alkotást elkészítesz. Lássuk is a feladatokat. A feladatok a karácsony, az ünnep ráhangolódásaképpen zajlik, tehát minden héten valami karácsonnyal kapcsolatos képet, feladatot hozok neked. Íme...
Másolás, mint tanulás…
Értsd meg amásik látásmódját! Szerintem a tanulás egyik legjobb, legcélravezetőbb módja a másolás! Sokan egyből valami újat, valami egyedit akarnak rajzolni, ami belőlük jön és így elvesztenek egy csomó tapasztalatota mit azáltal szereznének meg, hogy próbálnak...
Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem…
Emlékeztek? Itt most a bőven 40 felettiekhez szólok... Volt az a film, a Nem kell mindig kaviár - Siegfried Rauch főszereplésével, aminek a vége mindig ez volt... Ha én ezt klubban egyszer elmesélem... 🙂 A lényeg, hogy a klubban mindig elmesélek valamit. De...